Rásky Miklós - novellák

Szeptember utolsó keddjén a balatoni nyár hivalkodó színei, a strandok lármája, a napernyők tarkabarka sokasága és a part menti büfék nyüzsgése lassan visszahúzódott az emlékezetbe. A tó szelíd, helyenként ezüstösen csillogó víztükre fölött vékony páraréteg lebegett, a túlpart dombjai pedig úgy rajzolódtak ki a reggeli fényben, mintha valaki puha grafitceruzával húzta volna meg a körvonalaikat. A szeptember végi nap még bőkezűen osztogatta a meleget, de a fák árnyékában, a szőlőhegyek északi oldalán és a régi kőkerítések tövében már ott bujkált az ősz hűvössége. Az M7-es autópályán mindebből egyelőre keveset lehetett érzékelni. Érdi András a külső sávban vezetett, a sebességtartó automatika százhúszat mutatott, az autó hangszóróiból pedig Céline Dion egyik lemeze szólt halkan. A francia és angol nyelvű dalok egymást váltották, az énekesnő különös, egyszerre erőteljes és törékeny hangja betöltötte az utasteret. András időnként az ujjával dobolt a kormányon, Eszter pedig az ablakon kifel...

  „A rizling olyan a magyar borok között, mint a közhely az emberi gondolkodásban: összeköti az emberi dolgok mélyebb értelmét.” Márai Sándor: A magyar borokról (1941) Október végén a Szent György-hegy présházai előtt megfogyatkoznak az autók, a szőlők közötti keskeny utakról eltűnnek a kirándulók, és a hegyen ismét azok maradnak, akiknek nem csupán látvány, hanem föld, munka, örökség, néha teher, máskor vigasztalás. A reggelek párásak, a déli nap azonban még megmelegíti a bazaltköveket, és délutánonként olykor olyan fény borul a déli lejtőkre, amilyet csak a késő ősz tud. Nem erős már, inkább mély. Mintha a nap is tudná, hogy egyre kevesebb ideje maradt. Innen, a hegy oldalából különös rendben mutatkozik meg a Balaton-felvidék. A Csobánc széles, lapos teteje mögött a távolságok néha összemosódnak, a Gulács szabályos kúpja szinte rajzolt formának tűnik, a Tóti-hegy pedig a maga meredek oldalával olyan, mintha a föld egy réges-régi mozdulata maradt volna félbe. A Badacsony tömbje mé...

 Úgy állok a Balaton partján ezen a késő októberi délutánon, mint aki egy régi, évtizedek óta tartó szerelemhez érkezett vissza. Olyan szerelem ez, amelyből az évek nem oltották ki a szenvedélyt, csupán megtanították a bizalomra, az összetartozásra és arra a különös, szavak nélküli megértésre, amely csak két, egymást nagyon régóta ismerő lélek között lehetséges. Ismerem a tó szeszélyeit, hirtelen támadó haragját, a mélyben húzódó, olykor alattomos áramlatait, a nyári viharok előtti nyugtalanító csöndjét, de ismerem a szelídségét is, a reggeli fényben megcsillanó apró hullámait, az őszi délutánok elmerengő nyugalmát. Tudom, mikor enged közel magához, és mikor figyelmeztet, hogy jobb tisztes távolságot tartani tőle. Ő pedig ismeri mindazt, amit mások előtt talán még önmagamnak sem vallok be. Tudja, milyen gondolatokkal érkeztem hozzá az évek során, milyen örömöket, félelmeket, csalódásokat és reményeket bíztam rá, és milyen titkokat őriznek a partján töltött magányos óráim. Persze ho...